„Az autonómia nem nemzeti romantika, hanem valós eszköz"

Forrás: MTI

Az autonómia nem nemzeti romantika, hanem valós eszköz egy régió helyzetének javítására – jelentette ki Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke a felvidéki magyarság legnagyobb nyári rendezvényének számító Martosi Szabadegyetem nyitófórumán szerdán.

Berényi az elmúlt egy év vonzatában a helyi magyar közösséget leginkább érintő történéseket értékelte.

Az MKP politikusa elmondta: műhelyükben elkészült a helyi magyar közösség önkormányzatisági koncepciója.

Berényi rámutatott: erre szlovák részről kevés reakció volt, s azok sem voltak elutasítóak. A politikus szerint ez utóbbi, az, hogy „a szlovák miniszterelnök nem ugrott bele sáros csizmával a témába" annak is köszönhető, hogy a magyar és a szlovák kormány között jó a viszony, s azt a szlovák fél sem akarja elrontani.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!