„Az értelmetlen menetelés napja”

Forrás: MNO

A KDNP ifjúsági szervezete, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) évek óta értelmetlennek és céltalannak tartja a homoszexuálisok „menetelését” – mondta Stágel Bence, az IKSZ elnökhelyettese az MTI-nek.

A kereszténydemokrata politikus szerint azért értelmetlen a menetelés, mert a résztvevők évek során tett provokatív kijelentései és megnyilvánulásai a társadalom széles rétegeinek rosszallását vívták ki, s a homoszexuális szervezetek céljai „teljességgel zavarosak”. A Magyar Köztársaság alkotmányos védelemben részesíti valamennyi állampolgárát, és egyúttal a család és a házasság intézményét is védi. Akit alapjogaiban sértenek, a rendőrségen feljelentést tehet, a bíróságon keresettel élhet, illetve az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz beadványt intézhet – mutatott rá.

Az IKSZ értelmetlennek tartja a menetelést azért is, mert „a gyülekezési jog alapjoga mögé bújva”, közterületen rendezik, ahol a résztvevők száma csaknem megegyezik a jelen lévő rendőrök számával. A homoszexuális szervezetek pedig „a nemzeti együttműködés nyilatkozatát lobogtatva” a rendőrség több millió forintos helyszíni biztosítását veszik igénybe. Stágel Bence szerint a menetelésen a korábbi években a társadalom különböző csoportjai közt ellentétet szító, bukott politikusok próbálnak „kétes népszerűségre szert tenni”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!