Forrás: MNO
A Magyar Szocialista Párt történelmi bukásának oka abban keresendő, hogy hátat fordított a társadalomnak – mondta Róna Péter közgazdász a Kossuth Klubban tartott előadásán, melyet a Magyar Szociális Fórum ismertetett.
A szocialista párt belső ellenzékének számító Társadalompolitikai Tagozat rendezvényén Róna hamisnak minősítette az MSZP vezetésének, és általában a neoliberálisoknak azt az érvelését, hogy az ország azért nem tud növekedni, mert a deficit miatt nincs miből. A közgazdász szerint éppen ellenkezőleg, a deficitet a növekedés hiánya okozza. Összeomlott a végső fogyasztás, a végső hatékony kereslet, s a bajokat tetézi a nemzetközi tőke és az euró felé orientálódó politika – fogalmazott. A Magyarországon működő külföldi tőke akadályozza az ország fejlődését azzal, hogy alacsony bért fizet, a megtermelt árut viszont nagy haszonnal értékesíti külpiacokon, az előállítási költség és az eladási ár közti különbséget pedig zsebre vágja, nem pedig a magyar nemzetgazdaság fejlesztésére fordítja – tette hozzá Róna.
A Magyar Nemzet Online cikke itt folytatódik.