„Bezzegország" lepofozza Magyarországot

Forrás: mr1-kossuth.hu

Rövid és középtávon csak romolhat a helyzet a Magyarország és Szlovákia között – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az alkotmányjogász úgy látja, a két ország közti majd’ egy évszázados versenyben most egyértelműen Szlovákia áll nyerésre, és amíg a magyar gazdaságot nem sikerül rendbe hozni, addig északi szomszédunk úgy fogja lepofozni a pályáról Magyarországot, ahogyan most is teszi.

A szlovák kormányfő a térség legnépszerűbb miniszterelnöke, Szlovákiából pedig mára „bezzegország” lett, elképzelhetetlenül gyors, a válságtól kevésbé érintett gazdasági növekedéssel, miközben Magyarország látványosan megtorpant – mondja Tölgyessy, aki szerint ez az oka a nekünk adott, gyakran brutális szlovák válaszoknak. Fico azzal is erősíteni tudja pozícióját – teszi hozzá -, hogy Szlovákiában az árkok nem jobb-és baloldal között húzódnak, hanem nemzetiek és „nyugatosok”között, és ebben a csatában nagyon eredményesen játszható ki a magyar kártya.

Nagyon úgy tűnik, hogy ebben a helyzetben a magyar politika tehetetlen, sem a bal-, sem a jobboldal nem tud mit kezdeni a nemzetfogalommal, a határozott magyar lépésekre így továbbra is határozott szlovák válaszok jönnek majd, és– nagyon valószínű, hogy Romániában is hasonlóképpen alakul majd a helyzet – mondta Tölgyessy.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!