A „maffiabaloldal” nem juthat újra politikai vezető szerephez

Forrás: MTI

Nem kerülhet Magyarország és a magyar emberek sorsa újra a „maffiabaloldal” kezébe – közölte Sebestyén László, a Fidesz országgyűlési képviselője sajtótájékoztatóján, Miskolcon. A politikus azt mondta: a Gyurcsány-Bajnai-kormány idején a baloldali kormány és az alvilág között köttetett „paktumok” mind a magyar, mind a külföldi közvéleményt felháborítják.

Sebestyén László hozzátette: a Portik-Laborc ügy titkosszolgálati dokumentumaiból kiderült, hogy a baloldal megegyezett az alvilággal, és bűnözőkkel végeztette el a piszkos munkát saját hatalma megőrzése érdekében. Az „alvilág vezére, Portik Tamás azt is elmondta, hogy személyesen hordta a pénzt a baloldali politikusoknak” – közölte a fideszes képviselő.

Kijelentette, hogy ugyanazok a baloldali tömörülések készülnek a 2014-es választásokra, amelyek már egyszer „tönkretették az országot”, erkölcsileg bukott politikusok, vállalhatatlanná vált baloldal „szipkázza el egymás elől a megmaradt baloldali híveket”.

A kormánypárti politikus felháborítónak nevezte, hogy a baloldalról telefonon megkeresik a lakosságot, majd a hívás végén az „automata bemondja, hogy a hívott fél adatait külföldi technikai berendezéseken tárolják”. Hozzátette, hogy erről több bejelentést is kapott, és a Fidesz végére jár az ügynek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!