„Nem egyház, hanem multinacionális céghez hasonló szervezet”

Forrás: mno.hu

2000 elkötelezett szcientológus lehet Magyarországon és csaknem 30 százalékuk vezető beosztású – állítja a szervezet egykori csúcsvezetője. Bonyai Péter a Lánchíd Rádió Szabad Gondolat című műsorában azt mondta, a szcientológusok társasága nem egyház, hanem multinacionális céghez hasonló gazdasági szervezet.

Bonyai Péter egyébként hosszú ideig a szcientológusok második legfontosabb embere volt Közép-Európában, úgy látja, az egyházi besorolás azért szükséges, hogy ne lehessen felelősségre vonni az egyházat például munkajogi szabályok miatt. Bonyai Péter állításait támasztja alá egy másik, a Lánchíd Rádiónak név nélkül nyilatkozó egykori szcientológus, akit anyja 10 évesen vitt a szcientológia fellegvárába, az amerikai Sea Orgba.

Gyerekként napi 12 óra fizikai munkát végeztettek vele. Öngyilkossági kísérlete után fordított hátat anyjával a szcientológusoknak. A szervezetet több országban is figyelik a titkosszolgálatok, és a Lánchíd Rádiónak nyilatkozó Bonyai Péter is kockázatosnak tartja a szervezet által vezetett nyilvántartást, mely nemcsak a tagok legbelső titkairól és magánjellegű adatairól szól, hanem azokéról is, akik valaha kapcsolatba kerültek velük. A két korábbi szcientológussal készült teljes beszélgetést a vasárnap reggeli Szabad Gondolatban hallhatják.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!