„Senki sem tudja, hogy mi következik”

Forrás: mno.hu

A forint megközelítette negatív rekordját az euróhoz képest ma reggel, amikor 291,49 forint ért egy euró a bankközi devizapiacon. A forint pénteken napközben érte el történelmi mélypontját, akkor 291,51 forinton is jegyezték az eurót.

Pénteken késő estére már erősödött a forint, amikor 1 euró 288,69 forinton volt. Ma reggel a dollár 222,51 forinton állt a péntek késő esti 222,00 forint után. A szakértők a pénteki mélypont után azt mondták, hogy „ilyen még nem volt, senki sem tudja, hogy mi következik”. Többek szerint az euró 300 forintig erősödhet, mások szerint a forint inkább drágul, az euró 280 forintig gyengülhet. Pénteken a Magyar Nemzeti Bank nem avatkozott be a forint védelmében, ugyanakkor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt mondta, hogy a kormánynak és a központi banknak együtt kell működnie a forint értékállóságának a biztosítása céljából.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!