„Vannak viták, de jó a kapcsolat az unióval"

Forrás: MTI

Vannak viták, de folyamatos az egyeztetés, és jó a kapcsolat az Európai Unióval – mondta Navracsics Tibor, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője, miniszterelnök-helyettes a bírói nyugdíjazással kapcsolatban az MTI-nek.

A december végén a parlamentnek benyújtott törvényjavaslat rögzíti, hogy tíz év alatt csökken 65 évre a bírák nyugdíjkorhatára, továbbá megadja a választási lehetőséget a kártalanítás, a rendelkezési állományba kerülés és az ismételt bírói munkába állás között a tavaly 62 évre leszállított öregségi nyugdíjkorhatár nyomán elküldött több mint kétszáz bírónak.

A miniszter elmondta: a korábbi, szeptemberben benyújtott törvényjavaslatot azért vonták vissza, hogy a magyar Alkotmánybíróságnak (Ab) a bírói nyugdíjazás miatt alaptörvény-ellenességet kimondó döntése után az Európai Bizottság által a luxemburgi székhelyű Európai Bíróságon Magyarország ellen kezdeményezett eljárás eredményét is figyelembe tudják venni.

Rendszeres szakértői szintű egyeztetés folyt az Európai Bizottsággal, és ennek eredményeként minden bizonnyal egy már mindenki számára elfogadható szabályozást sikerült alkotni. Kifejezetten jó a kapcsolat az Európai Bizottság munkatársaival. Vannak viták, ami a válság idején szükséges gyors döntések miatt érthető, de a párbeszéd folyamatos – mondta Navracsics Tibor.

Hozzátette: a kormány az Ab-hez fordult a bírósági szervezeti törvény néhány részletszabályával kapcsolatban, annak érdekében, hogy feloldja a Velencei Bizottsággal e téren folytatott vitákat. Ezt a megoldást a bizottság is elfogadta, így most várják a magyar Ab döntését.

A miniszter rámutatott: a vörös csillag viselése ügyében is az Ab több éve kialakított álláspontjához tartják magukat, amely szerint alkotmányos az azt bűncselekménnyé nyilvánító és szankcionáló, az önkényuralmi jelképek viseléséről szóló Btk.-rendelkezés. Ezért sem tudják elfogadni a strasbourgi székhelyű európai emberi jogi bíróság ezzel ellentétes döntéseit. Az emiatt egyes esetekben a magyar államra rótt büntetéseket a pártok állami támogatásából vonják le.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!