10 milliárd forintot meghaladó plusz támogatást kapnak az egészségügyi szolgáltatók

Forrás: kormany.hu

A kormány döntése alapján a költségvetési zárolás nem érinti az egészségügyet, az egészségügyi szolgáltatók kikerültek a zárolás alól – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatóján.

Zombor Gábor elmondta, e döntéssel párhuzamosan a kormány elfogadta azt a javaslatot is, amelynek alapján az egészségbiztosítási alap időarányos tartalékaiból többlettámogatást kaphatnak az egészségügyi szolgáltatók. Jelezte: ez a többlettámogatás alapvetően az alap 14 milliárd forintos céltartalékából származhat, amelyet az intézmények 75 százalékban a lejárt szállítói tartozásuk kiegyenlítésére, 25 százalékban pedig a működési feltételeik javítására fordíthatnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!