10 millió dollárral járul hozzá Magyarország a Kommunizmus Áldozatai Emlékalapítvány terveinek megvalósulásához

A tervek szerint egy múzeumot és egy kutatóközpontot építenek fel Washingtonban – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap  Facebook-oldalán.

kdnp.hu – MTI

Szijjártó Péter ismertette: a kormány a héten írta alá a szerződést az Egyesült Államok Kongresszusa által 27 évvel ezelőtt létrehozott alapítvány tervéhez való hozzájárulásról. A lengyel és magyar történelmi emlékezet közösségét mutatja, hogy a lengyel kormány is komoly összeget ajánlott fel – írta.

A magyar tárcavezető kiábrándítónak tartja azokat a nemzetközi politikai törekvéseket, amelyek a kommunizmus bűneinek relativizálására és a kommunista ideológia képviselőinek mentegetésére irányulnak.

Kommunista diktatúrák emberek tízmillióit gyilkolták le, nyomorították meg vagy tették tönkre az életüket. Ezeket a bűnöket nem szabad feledni

és nem szabad hagyni azok mentegetését sem – írta, hangsúlyozva: fontos, hogy az utókor is megismerje a kommunizmus valódi arcát és méltó emléket állítson az áldozatoknak.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „mi, magyarok, a szabadság népe fontosnak tartjuk, hogy hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szabadság földjén is legyen egy hely, amely folyamatosan emlékeztet mindenkit arra, hogy a kommunista rezsimek világszerte sok tízmillió ember haláláért felelősek”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!