11 milliárdos kár, Tátrai is érintett lehet

Forrás: MNO

A Központi Nyomozó Főügyészség meghosszabbítja a moszkvai kereskedelmi kirendeltség áron aluli értékesítése ügyében indított nyomozás határidejét – értesült a Magyar Nemzet. Az eljárásnak – amely minden bizonnyal érinti Tátrai Miklóst, a nemzeti vagyonkezelő azóta sukorói ingatlanbotrányban már előzetes letartóztatásba helyezett egykori vezérigazgatóját és korábbi munkatársát is – még nincs gyanúsítottja.

A hónap végén jár le a moszkvai kereskedelmi kirendeltség eladása kapcsán tavaly novemberben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdett nyomozás júniusban meghosszabbított határideje.

Az adásvétellel minimum 11 milliárd forintos kár érte a magyar államot. Az ügyet vizsgáló Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) szóvivője, Fazekas Géza arról tájékoztatta lapot: a Legfőbb Ügyészség magánjogi szakágának vizsgálata, valamint Gruber Attila fideszes képviselő felvetése nyomán hivatalból indított eljárásban a hatóság a beszerzett okiratok kapcsán kirendelt szakértők véleményét várja – írja a mai Magyar Nemzet, amelyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!