150 milliárd forintot vonnak ki egészségügyből

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: fidesz.hu </p>

A brutálisan alacsony finanszírozás és a humánerőforrás-problémák okozzák jövőre a legnagyobb gondot az egészségügyben – szögezte le Pesti Imre mai sajtótájékoztatóján.

A Fidesz egészségügyi szakpolitikusa reményét fejezte ki, hogy az ágazatban dolgozók áldozatos munkájukkal 2009-ben is sikerül a működőképesség határán tartani az ellátórendszert. Mint emlékeztetett, évek óta jelentős forrásokat, több mint 250 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, több mint 2000 orvos vándorolt el az országból, és 6000 egészségügyi dolgozó hagyta el a pályát.

Jövőre még kevesebb pénzt kap az egészségügy, reálértéken 150 milliárd forintot vonnak el, ami újabb kórházbezárásokhoz vezet – figyelmeztetett Pesti Imre, rámutatva: jövőre a brutálisan alacsony finanszírozással, másrészt a tragikus, az osztályok működését is veszélyeztető kilátástalan humánerőforrás-helyzettel kell az egészségügyi dolgozóknak megküzdeniük.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!