200 ezer embernek biztosít közfoglalkoztatást a kormány

Forrás: MTI

Az idei 64 milliárd forinttal szemben jövőre mintegy 132 milliárd forintot különít el a költségvetés az országban legalább 200 ezer embernek munkát biztosító közfoglalkoztatási programokra – közölte a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján.

Papp Károly a zalaegerszegi önkormányzat, a Zala Megyei Kormányhivatal és a Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége által szervezett konferenciát megelőzően beszélt arról, hogy mind a 95 hátrányos helyzetű kistérségben – amelyhez egyedi elbírálás alapján még kettő csatlakozik – indítanak közfoglalkoztatási programot, amelyek nyolcórás, egész évre szóló munkalehetőséget biztosítanak.

A kritikák és a szakemberek javaslata alapján változik a közfoglalkoztatási rendszerben – elsősorban a vasúti, közúti, vízügyi és erdészeti területeken – dolgozók munkaideje, így jövőre már nem lesznek négyórás, csak hat- vagy nyolcórás foglalkoztatások.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!