200 millió forintra pályázhatnak a hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók

Forrás: MTI

A tavalyinál két és félszer nagyobb, 200 millió forintos keretösszegre pályázhatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű felsőoktatási hallgatók ösztöndíj - és önköltség - támogatásra – olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának közleményében.

A pályázatot az Útravaló-MACIKA ösztöndíjprogramba tartozó Út a felsőoktatásba nevű alprogram részeként hirdették meg, a célja a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítása, tanulmányaik megkezdésének támogatása. A pályázatokat szeptember 8-ig lehet benyújtani.

A pályázatra az idén felvett hallgatók jelentkezhetnek. Ösztöndíjként havonta 20 ezer forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek a 2013-2014-es tanulmányi félévekre. Önköltségre legfeljebb félévenként 220 ezer forint igényelhető.

A közlemény szerint a támogatás mértéke a képzési önköltség legkevesebb 60, de legfeljebb 85 százaléka lehet.

A hallgató akkor jogosult a második félévi támogatásra, ha a pályázat beadásának félévében legalább a mintatanterv 50 százalékának megfelelő kreditet teljesítette. A második félévre vonatkozó igényüket, a leckekönyv másolatával és a második félévre szóló hallgatói jogviszony igazolásával együtt az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő részére 2014. február 28-ig kell továbbítaniuk.

Az előző tanévben 399 hallgató kapott támogatás a program keretében. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!