2010-hez képest megduplázódott a fogyatékos embereket segítő szervezetek állami támogatása

Jövőre már több mint egymilliárd forint lesz a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet költségvetési támogatása, ez az összeg a 2010-es duplája - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott kedden az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Nyitrai Zsolt kiemelte, a jövő évi büdzsé a biztonságos növekedés költségvetése, mert minden fontos területre több pénz jut, mint idén, a fogyatékos embereket segítő szervezetek például átlagosan 10 százalékkal több támogatásban részesülnek.

Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke azt mondta, a megnövelt támogatást számos területen fel tudják használni, például a hangos- és a Braille-könyvtáruk, 22 tagegyesületük támogatására vagy vakvezető kutyák kiképzésére.

Nyitrai Zsolt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában elmondta, Magyarországon több mint 600 ezer ember él valamilyen fogyatékossággal, az ő érdekükben nagyon fontos, hogy érvényesüljön a "semmit rólunk nélkülünk" elv.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!