2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpálya modell

Forrás: MTI

2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpálya modell - nyilatkozta a miniszterelnök a Kisalföldnek. Orbán Viktor a Győr-Moson-Sopron megyei lapban megjelent interjúban közölte, hogy a jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utódját.    

A kormányfő a  soproni kormányülésről elmondta, hogy a kabinet döntött a dohánytermékekből származó állami bevétel jelentős emeléséről és a költségvetésben szereplő tartalék év közbeni felhasználásáról.   

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány növekedési terv elkészítését határozta el, és ösztönözni akarja a hitelezést. Hozzátette: a kereskedelmi bankokat megpróbálják olyan helyzetbe hozni, hogy hitelekkel segítsék a magyar kis- és középvállalkozásokat. Mint mondta: ez nem könnyű feladat, mert közben az anyabankjaik arra utasítják őket, hogy vonják ki és vigyék haza forrásaikat Magyarországról.   

A miniszterelnök szól arról is, hogy a kabinet határozott az uniós pénzek odaítélésének és kihelyezésének felgyorsításáról is.

A gazdasági minisztérium létrehoz egy olyan intézményrendszert, amely a kis- és középvállalkozások exporttevékenységét ösztönzi majd – közölte a miniszterelnök.   

Orbán Viktor az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban azt mondta: az a cél, hogy elővigyázatossági hitelkeretet kapjon Magyarország, amelyet abban az esetben tud használni, ha Európában a „zűrök” tovább növekednek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!