300 milliárd forintos többlet a családoknak az adókedvezmény bővítése

Forrás: MTI

Évente csaknem 300 milliárd forintos többletet jelent a családi adókedvezmény fokozatos, négy év alatti megduplázása a kétgyermekesek esetében – hangsúlyozta a Fidesz-frakció szóvivője sajtótájékoztatóján. Dunai Mónika elmondta, hogy jövő januártól az érintetteknél évente, gyermekenként 2500 forinttal emelkedik az adókedvezmény havi összege, így 2019-ben a kétgyermekesek összesen havi 40 ezer forinttal csökkenthetik majd adójukat.

A szóvivő bírálta a baloldalt, amely elmondása szerint elvette a családi adókedvezményt, ezzel 1,7 millió család zsebéből húzott ki jelentős összegeket. A baloldal ma is eltörölné a családi adórendszert, ma is szűkítené a családi adókedvezményeket – jelentette ki.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!