50 milliárd pluszforrást kér a miniszter az egészségügyi dolgozók béremelésére

Forrás: hirado.hu

Több mint 50 milliárd forint pluszforrást szeretne az egészségügynek a 2013-as költségvetésben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve – mondta Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a MR1 180 perc című műsorában.

A tárcavezető rámutatott: az összeg 90 százalékát egészségügyi dolgozók béremelésére szeretnék költeni, ezenkívül infrastrukturális beruházásokat is finanszíroznának belőle. Juthatna pénz ebből arra az esetre is, ha ismét túljelentkezés lenne az egyelőre 624 millió forintos kerettel 500 orvosnak meghirdetett ösztöndíj-programra – jegyezte meg. Balog Zoltán

A bérrendezés első lépcsőjében, augusztusban mintegy 86 ezer dolgozó, most pedig a kormány döntése értelmében nagyjából 27 ezer, az alapellátásban dolgozó szakember juthat több pénzhez még idén, a folytatáshoz szükséges fedezet pedig a jövő évre is megvan – hangsúlyozta korábban Szócska Miklós. Az egészségügyi államtitkár már augusztus 29-én kijelentette: az egészségügyben végrehajtott béremelésnek jövőre lesz folytatása.

Balog Zoltán hangsúlyozta: a vagyonjogi, üzemeltetési ügyekben lehetnek konfliktusok az iskolák állami kézbe adása során, de ez a folyamat csak minimálisan érinti a tanulókat.kézbe adása során, de ez a folyamat csak minimálisan érinti a tanulókat.

A pedagógus sztrájkbizottsággal tartandó keddi tárgyalással kapcsolatban elmondta: az iskolák állami átvételéről nem tudnak tárgyalni, azzal mindenki rosszul járna, ha ezt a folyamatot felfüggesztenék. A kormány azért küzd, hogy a pedagógus-életpálya-modell – amelynek része a fizetésemelés is – akár szeptembertől is beindulhasson, s ahhoz az átadás-átvétel szükséges. Ha nem látjuk, hogy mennyi tanárra van valójában szükség, „akkor a fizetésemelésről sem tudunk beszélni” – fogalmazott.

Hoffmann Rózsa november 7-én az Országgyűlésben azt mondta: az átadás-átvétel technikai szabályait rendezi a köznevelési feladatot ellátó egyes önkormányzati fenntartású intézmények állami fenntartásba vételéről szóló törvényjavaslat. Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: a gyerekek, a pedagógusok a folyamatból semmit nem fognak érezni. Hoffmann szerint egyébként nagy valószínűséggel lesz pénz jövőre a pedagógusbér-emelésre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!