55 milliárdos programcsomag közlekedésbiztonság növelésére

Forrás: MTI

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg az „Új évtized, új kihívások a közlekedésbiztonságban” c. konferenciát 2013. december 11-én, Budapesten.

A Kormány kiemelt jelentőségű feladataként tartja számon az emberi élet védelmét. A tavalyi évre az egy évtizeddel korábbi adatokhoz képest kevesebb, mint felére csökkent a közúti balesetben elhunytak száma. 2011-ben egyetlen esztendő alatt 14 százalékkal sikerült visszaszorítani a halálos áldozatok számát.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egy Európában élenjáró programcsomaggal tesz azért, hogy a szomorú statisztikai mutatók a jövőben kedvezőbben alakuljanak. Az Új Széchenyi Tervben a már megkötött támogatási szerződések alapján 55 milliárd forint áll rendelkezésre a személyi sérüléses balesetek megelőzését célzó beruházásokra. A baleseti gócpontokban végrehajtandó beavatkozásokra a közútkezelő, a vasúttársaságok és a rendőrség szakemberei tettek javaslatot. Az első ütemben előkészített újabb fejlesztések megvalósításával a programra fordítható összeg 72 milliárd forintra nőhet – fejtette ki Fónagy János.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!