75 ezer diák 25 ezer óvodás vett részt az oktatási integrációs programban

Forrás: MTI

Az oktatás, az egészségügy és a foglalkoztatás területén megvalósuló sikeres felzárkóztatási programokat mutattak be az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett konferencián.

Pillár Zsófia, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárság szakreferense elmondta, a Nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia oktatási intézkedéseinek kiemelt feladata az uniós célokkal összhangban a lemorzsolódás arányának csökkentése, illetve a hátrányos helyzetű tanulók felsőoktatási esélyegyenlőségének növelése. Az egyik első hazai kezdeményezés az óvodákat és iskolákat egyaránt érintő szegregáció ellen ható oktatási integrációs program volt, amelyben az előző tanévben már 75 ezer tanuló és 25 ezer óvodás vett részt – tudatta a szakember.

Az Útravaló ösztöndíjprogram az általános iskola 7. osztályától segíti a hátrányos helyzetű diákok továbbtanulását, érettségihez, szakmához jutását, illetve felsőoktatásba kerülését. Tavaly már 20 ezer tanuló és 10 ezer mentor vett részt a programban – közölte a szakreferens. Pillár Zsófia tájékoztatása szerint számos uniós esélyegyenlőségi program is megvalósul, melyek az oktatás fejlesztését célozzák iskolai kereteken belül és azon kívül is.

Kiemelte a történelmi egyházakkal összefogva megvalósuló roma szakkollégiumi programot, amely célja a jövőt építő cigány értelmiség képzése. A hallgatók teljesítményalapú ösztöndíjat és személyre szabott segítséget kapnak. Az intézményrendszer fejlesztése uniós támogatással valósul meg – tette hozzá. Szűcs Norbert, a Motiváció Oktatási Egyesület alelnöke elmondta, a hátrányos helyzetű gyerekek oktatási felzárkóztatásának egyik sikeres eszköze a szegedi és hódmezővásárhelyi mentorprogram. A kezdeményezésben részt vevő pedagógusjelöltek elméleti és gyakorlati felkészítő kurzusokon vesznek részt, s rendszeres fejlesztőbeszélgetéseket tartanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!