93 ezer forintos minimálbért javasol a kormány

Forrás: MTI

A kormány 93 ezer forintos minimálbért és 108 ezer forintos garantált bérminimumot javasolt a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén – mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az ülést követő tájékoztatón. Az államtitkár elmondta: a munkáltatókat arra kéri a kormány, hogy öt százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, miközben efölött a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál a kormány vállalja a teljes kompenzációt.

A költségvetés számára a bérkompenzáció, elsősorban a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál, százmilliárdos kiadást jelent – felelte az államtitkár az MTI kérdésére. A korábban számított és a már beadott költségvetésben szereplő összeg 84 milliárd forint. Magyarázatként hozzáfűzte: az öt százalékon felül a szakértői számítások szerint 10-15 százalékos bérkompenzációra kerülhet sor.

„Az elmúlt hetekben a munkáltatókkal folytatott konzultációk során alakult ki az az álláspont, hogy az öt százalék feletti sávban a kormánynak kell vállalnia az adójóváírás miatt kieső bér kompenzációját” – mondta Czomba Sándor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!