A cserkészmozgalomnak fontos szerep hárul

Forrás: MTI

A cserkészmozgalomnak fontos szerepe lehet a társadalom morális megerősödésében, a szétzilálódott értékrend helyett az egészségesebb szemléletmód kialakításában - közölte Réthelyi Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője vasárnap Nagykovácsiban az MTI-vel. A miniszter a település határában rendezett ConCordia elnevezésű, 10. közép-kelet európai cserkésztalálkozón a távirati irodának azt mondta: a szocializmus éveiben korlátozták a hagyományokkal rendelkező közösségek szerveződését, gyengítve az összetartozás érzését, ami társadalmi szinten és az egyének életében is rossz irányba vezetett. A cserkészmozgalom is tiltólistára került, és lényegében csak a rendszerváltozás után szerveződhetett újjá – emlékeztetett a tárcavezető. A napjainkban mintegy nyolcezer tagot számláló szövetség fontosnak tartja, hogy utat mutasson az ifjúságnak, s a fiatalok így később helyes döntéseket hozhassanak az élet kihívásainak kezelésénél. Ehhez a szolidaritás, az összetartozás, a felelősségvállalás érzésének megszilárdítására is szükség van, ezek a tulajdonságok olyan közös programoknál is gyakorolhatók, mint a mostani rendezvény – tette hozzá a miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!