A Fidesz és a KDNP szorgalmazza a miskolci vásárcsarnok fűtését

<i>Forrás: MTI</i>

Kisebbfajta téli katasztrófának, nagy problémának nevezte Miskolc központi piacának, a Búza térinek helyzetét Lenártek András, a Fidesz és Garamvölgyi Attila, a KDNP önkormányzati képviselője csütörtökön sajtótájékoztatón. A közelmúltban átadott megújult vásárcsarnokban és a hozzáépített üvegtetős szárnyakban ugyanis nincs fűtés, emiatt pedig a napokban több mázsányi zöldség-gyümölcs fagyott meg. Több kereskedőnek, árusnak, valamint az itt naponta megforduló több ezer vásárlónak a decemberi hideg okozott döbbenetet, a csarnok ugyanis jégcsarnokká vált. Lenártek András szerint csak úgy lehet jó megoldást találni, ha Káli Sándor polgármester összehívja a helyzet megoldásában érintetteket, a tervezőt, az örökségvédelmi hivatal illetékesét, az üzemeltetőt, és a kereskedők képviselőit. A beruházónak és a városnak egyaránt felelőssége, hogy ez a hiányosság megszűnjön, nem lehet arra hivatkozni, hogy évtizedekkel ezelőtt mi volt - tette hozzá Garamvölgyi Attila, utalva azon véleményekre, hogy a vásárcsarnokban soha nem volt fűtés, és ezért sem terveztek most bele.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!