A HospInvest működtetné a mátraházi szanatóriumot?

Forrás: hirszerzo.hu

Hónapok óta tárgyalásokat folytat a szocialista vezetésű megyei önkormányzat és a HospInvest Zrt. a különleges klímával és hatalmas területtel rendelkező Mátrai Gyógyintézet (Mágy) üzemeltetési jogáról – írja a Magyar Nemzet szerdai számában.

Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt egy évben az intézet dolgozói sorra elhagyták a szanatóriumot, hiszen attól félnek, hogy a Mágy is a HospInvesthez kerül. A Fidesz szakpolitikusa szerint ez is azt bizonyítja, hogy az eddigi szóbeszéd előbb-utóbb valósággá válik.

A lapnak Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke azt mondta, nem az egész intézményre tartanak igényt. Erre – mint mondta – annak ellenére sem lát esélyt, hogy a megye másik négy kórházát cégük működteti. Hozzátette: azt szeretnék elérni, hogy a Mágy segítséget nyújtson a belgyógyászati és pulmonológiai tevékenységek ellátásában.

Közben a Népszabadság azt írta, hogy az egri Markhot Ferenc Kórház vezetőinél több orvos, ápoló és szakasszisztens érdeklődött arról, hogy visszatérhet-e egykori munkahelyére.

A HospInvest elnöke úgy reagált: csak az térhet vissza a kórházba, akinek a munkájára szükség van, és aki vállalja, hogy a novemberben felvett végkielégítést visszafizeti - olvasható a lapban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!