A kormány a családok pártján áll - Sajtószemle

kdnp.hu

Rétvári Bence üdvözölte az otthonszülés rendjét kidolgozó kormányrendeletet. Az államtitkár szerint a kormány eddig is és ezután is a családok pártján áll, és segíti a gyermekvállalást. Példaértékűnek tartja a rendelet megszületését megelőző társadalmi egyeztetést. (http://fidesz.hu/index.php?Cikk=159747 )

Fiktív cégek is indultak MÁV-tendereken 2007 második fele és 2009 eleje között, az ügyben érintett a HM-botrányból megismert Zámbori Mihály és Fapál László is – mondta sajtótájékoztatóján Spaller Endre.

Fiktív cégek is indultak MÁV-tendereken 2007 második fele és 2009 eleje között, az ügyben érintett a HM-botrányból megismert Zámbori Mihály és Fapál László is - mondta a kereszténydemokrata Spaller Endre pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. A képviselő ismertette a pályázatokon nyertes cégek nevét. (http://hvg.hu/itthon/20110304_kdnp_mav_fiktiv_cegek#utm_source=hirkeres… )

A hirszerzo.hu értesülései szerint nem fognak szerepelni az új Alkotmányban a KDNP magzatvédelmi elképzelései, ebben egységes a Fidesz vezetése. Semmilyen olyan szövegrész nem szerepel majd a leendő Alkotmányban, amiből le lehetne vezetni a jelenlegi abortusz-szabályok módosítását, így nem teljesül az a KDNP-s követelés, hogy az alaptörvény a magzatokra is kiterjessze az emberi élet védelméről szóló szabályokat – értesült a Hírszerző. A két párt a jövő héten tart közös frakcióülést, ahol már az alkotmányszöveget fogják megvitatni. Ebben a gyermekek után járó plusz szavazat sem szerepel. A Fidesz továbbra is szeretné elérni, hogy az ellenzéki pártok vegyenek részt a z alkotmányozásban, hiszen egy „egypárti” Alaptörvény miatt ismét magyarázkodásra kényszerülhetnek majd nemzetközi fórumokon, ami a médiatörvény körül kialakult december-januári vitához vezethet. Most minden jel arra mutat azonban, hogy sem az MSZP, sem az LMP nem adja a nevét az alaptörvényhez, a Jobbik pedig hiába venne részt, a párt javaslatai elfogadhatatlanok a Fidesz számára. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110304_kdnp_fidesz_alkotmany#rss

Vasárnap időközi polgármester-választás volt Pápán. Áldozó Tamás, a Fidesz-KDNP jelöltje a Magyar Hírlapnak adott interjút a szavazás előtt. (http://www.magyarhirlap.hu/belfold/a_kormanyzati_tamogatasban_is_bizik_… )

A fideszes Áldozó Tamás nyerte a pápai időközi polgármesterválasztást (57 százalék), aki tizenhárom éve Kovács Zoltán alpolgármestere, az MSZP-s Grőber Attila (35 százalék), aki ősszel is indult és vesztett Kováccsal szemben, valamint a jobbikos Orbán Imre (7 százalék) előtt. A részvétel 30 százalékos volt. (http://index.hu/belfold/2011/03/06/polgarmestert_valasztott_papa/ )

A stop.hu Kövér leszólta Orbán helyettesét címmel ismertette a házelnök Heti Válasznak adott interjúját. (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=835472 )

Mayer Mihály volt pécsi püspök interjút adott a Hír TV Célpont című műsorának. A volt pécsi megyés püspök nem vonult volna nyugdíjba januárban, ha nem indul ellene a médiában lejárató kampány. Mayer Mihály a Célpontnak adott exkluzív interjújában arról beszélt: túlságosan következetesen képviselte a keresztény értékeket, ezért lehetetlenítették el „liberális ideológusok”. (http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=366128 )

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség honlapot indított a kommunizmus jegyeit őrző közterületek névváltoztatása érdekében. Stégel Bence, a szervezet elnöke elmondta: várják mindazok jelzéseit zsakutca.iksz.net címen, akik a kommunista diktatúra jegyeit hordozó közterületi elnevezésre bukkannak. (http://zipp.hu/belfold/2011/03/06/honlap_a_kommunizmus_jegyeit_orzo_koz… )

A varanus.blog szerzője bírálja a tankötelezettség leszállításának tervét. „A közoktatási törvényen ölik már az illetékesek egymást régóta. Pokorni Zoltán vinné a bolognai vonalat, Hoffmann Rózsa a poroszos keresztény őrmesteri stílust, de lehet mindez hiába: jön Viktor és a Széll Kálmán tervvel elfújja az érveket, mert szerinte nekünk csakis a spártai modell lesz a nyerő.” Szerinte a döntés képzetlen és segélyre szoruló fiatalok százezreit jelenti majd. „Erőltesse a kormány az iskoláztatást, legyen szigorú, az iskolalátogatási támogatás megvonása igazolatlan hiányzás esetén jó és támogatható dolog. A szülők legyenek ösztönözve, ha ez nem megy akkor szankcionálva, a kötelező iskolalátogatás korhatára meg minimum legyen egy szakiskola elvégzéséhez szükséges időhöz kötött, vagyis 17 év. Mert minden tévhit ellenére az ország jövőjét nem az ilyen-olyan oldali politikusok ködharapása fogja meghatározni, hanem az a szellemi vagyon, amit az oktatással és a neveléssel a gyerekeink fejébe ültetünk.” (http://varanus.blog.hu/2011/03/06/a_tajgetosz_fele_feluton )

A varanus.blog szerzője a Széll Kálmán tervet is bírálja, ami csak egy kirakat, a lényeg láthatatlan. A terv végrehajtása során Orbán Viktor vagy láthatatlanná válik, vagy „elbújik Matolcsy gatyakorca mögé, és a sikertelenség esetén beáldozza Szent Jobbját. A vezér természetét, és színpadiasságát ismerve nem elképzelhetetlen, hogy a nyárig kibukó elégedetlenségi hullám hatására az idei Szent Jobb körmenet úgy fog kinézni, hogy Matolcsyt körbekergeti az igazhitű törzs a Bazilika körül néhányszor, aztán leteperik, Semjén páter elmond egy imát fölötte - páternoszter, az apád suszter, az anyád varga, te meg egy marha, ámen - és nyilvánosan felpofozzák államalapító királyunk szent jobbjának élethű másolatával.” (http://varanus.blog.hu/2011/03/04/ez_a_sarc_lesz_a_vegso_3 )

A nyugathir.hu interjút közöl Szócska Miklóssal, annak kapcsán, hogy az államtitkár a Semmelweis-tervet bemutató országjáró körútja keretében Győrbe látogatott. Az interjúban az új kórházi rendszerről és a betegutakról beszélt. (http://www.nyugathir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=74… )

Szócska Miklós országjáró körútja utolsó állomásán arról is beszélt, hogy a kórházak a legtöbb esetben nem fizetik ki a hiányszakma pótlékot a szakorvosjelölteknek, noha az járna nekik. A szaktárca arra figyelmeztet: ebben az esetben akár szerződést is bonthatnak az intézménnyel. Sokak szerint viszont ez a lépés bérfeszültségeket okozna. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110305_szocska_miklos_rezidens_hianyszakm… )

A tankötelezettség korhatárának leszállításáról a naplo-online.hu. A közoktatási törvény tervezete még 17 éves korhatárral számol, éppen ezért a szakma megdöbbent, a két pedagógus-szakszervezet tiltakozik a váratlan bejelentés miatt. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, Parragh László viszont egy rádióinterjúban felvállalta a kezdeményezést, amely jól illeszkedik a gyakorlatorientált, munkaerő-piaci kereslethez igazított oktatást sürgető koncepciójukba. A cikk szerint „valószínűleg még Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt is meglepte, hogy a Széll Kálmán-terv 15 évre szállítaná le a jelenlegi 18-ról a tanköteles korhatárt”. A riportban pedagógusok, szakszervezetisek, Parragh László, Szijjártó Péter és Vekerdy Tamás is megszólal. (http://naplo-online.hu/cimlapon/20110304_tanulas_vagy_munka#s=rss )

A kisalfold.hu tudósítást közöl Hoffmann Rózsa csornai fórumáról, ahol az államtitkár megígérte, hogy az állam garantálja a pedagógusok bérét, illetve beszélt a tankötelezettség korhatárának leszállításáról. (http://www.kisalfold.hu/rabakozi_hirek/a_pedagogusbert_az_allam_garanta… )

A Policy Solutions médiaelemzése szerint „a kiegyensúlyozottság fogalma – az RTL Klub kivételével – lényegében nem létezik az esti híradókban, és a két közszolgálati televízió még a Hír TV-nél is jelentősebb teret biztosít a kormánypártok számára”. (http://www.vg.hu/vallalatok/reklam-es-media/a-kozteve-a-hir-tv-nel-is-f… )

A gondola.hu cikke szerint „hajítófát sem ér a a Policy Solutions felmérését, miszerint a "kormánypártok meghódították a híradókat". Azt is megmondjuk, mit kellene mérni.” (http://www.gondola.hu/cikkek/75498-A_Policy_Solutions_hamiskodasa_-_Gon… )

Pénteken a Magyar Tudományos Akadémián konferenciát rendeztek az alkotmányozásról. Felszólalt Navracsics Tibor, Szájer József, Pálinkás József, Paczolay Péter. (http://hirszerzo.hu/belfold/20110304_Navracsics_alkotmanyozas_Szajer?s=… )

Megszüntették a Kispest című kerületi lapot az önkormányzat LMP-s és Fidesz-KDNP-s képviselői. A pénteki testületi ülés előtt helyi lakosok a városháza előtt koporsóba tett lapokkal demonstráltak az újság megszüntetése ellen. A kispesti MSZP pénteken aláírásgyűjtést kezdeményezett a lap megmaradása érdekében. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=401089#null )

A Népszabadság cikke szerint annak ellenére nem jutott el minden, témájában érintett törvényjavaslat az adatvédelmi biztos asztalára, hogy erre törvényi kötelezettség áll fenn. Az adatvédelmi biztos jogszabály-véleményezési gyakorlata az EU-irányelvből és az adatvédelmi törvényből fakadó kötelezettség. Parlamenti ciklusokon átívelő probléma, hogy a törvénytervezeteket a jogalkotó nem minden esetben küldi meg a biztosnak. A lap értesülései szerint a közelmúltban egyeztetés zajlott ez ügyben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériummal. Rétvári Bence, aKIM közigazgatási államtitkára lapunk megkeresésére azt mondta: nincs semmi tudatosság abban, hogy bizonyos javaslatok nem kerülnek a biztos asztalára, ráadásul Rétvári szerint az ombudsman számára az éves jelentésben biztosítva van a lehetőség, hogy mindenről elmondja a véleményét. „A jogszabályok rögzítik, hogy mit kell és mit nem kell egyeztetni. Az elmúlt húsz év adatait nézve a mostani ciklus arányai nem égbeszökőek” –tette hozzá az államtitkár. (http://nol.hu/lap/mo/20110307-kikerulik_az_adatvedelmi_biztost )

A Népszava Lexekkel kedvez magának a Fidesz címmel közöl cikket arról, hogy szerintük az Orbán-kormány elmúlt tíz hónapjában mintegy kéttucat lex-et - törvény-, vagy alkotmány-módosítást - fogadott el a Fidesz-KDNP többség. Ezek sok esetben a kabinet politikai, illetve a Fidesz egyes tagjainak személyes érdekeit szolgálták. A cikk szerint „a Fidesz-KDNP törvény-, sőt gyakran alkotmány-módosítással teremt módot arra, hogy kivételes, kedvező helyzetbe hozzon személyeket, gazdasági szereplőket. Eddig csaknem kéttucat olyan lex született - javarészt önálló képviselői indítványként -, melyek a kabinet vagy a Fidesz politikai, illetve fideszesek egyéni érdekeit szolgálták. A legutóbbi, a Monetáris Tanács tagjainak jelölését átíró törvénymódosítás volt.” A lap által közölt felsorolásban azonban több olyan törvény is szerepel, amely nem hoz kivételezett helyzetbe senkit. (http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=401514#null )

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!