A kormány fellép az erőszakkal szemben

Forrás: MTI

A kormány határozottan fellép a gyűlöletből fakadó félelemkeltéssel és erőszakkal szemben – közölte Balog Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár. A kormány azon dolgozik, hogy a kilátástalan helyzetbe került roma és nem roma magyarok százezrei ne egymásban keressék nyomorúságuk okát, hanem lehetőségük legyen a felemelkedésre. Ennek egyik eszköze az európai roma keretstratégia várható elfogadtatása és a társadalmi felzárkózás programjának megvalósítása – olvasható az államtitkárnak a rasszizmus és faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából tett nyilatkozatában.
    
Mint mondta: a kormány sajnálattal veszi tudomásul, hogy a nemzetközi évfordulót a választók bizalmát elvesztő MSZP pusztán a kormány elleni hangulatkeltésre használja. A nyilatkozat szerint ennél is szomorúbb az a tény hogy a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa tesz felelőtlen kijelentéseket, ahelyett, hogy a munkáját végezné

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!