A kormány görcsösen ragaszkodik a hatalomhoz

<em>Forrás: MTI</em>

Megdöbbentő, hogy mialatt az ország súlyos válságban van, a miniszterelnök legnagyobb problémája az: az MSZP elnökségének tagjai nem nyilatkoznak eleget a televízióban - reagált Gyurcsány Ferencnek az MSZP szombati választmányi ülésén mondott szavaira Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Szijjártó Péter szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: ebből is látszik, hogy az elmúlt két évben erről szólt a kormány gondolkodása, a hatalom minden áron való megtartásáról, és most is ez a cél Gyurcsány Ferenc számára. A szóvivő azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc részéről hiteltelen az összefogásra irányuló szöveg, és azt senki sem veszi komolyan azután, hogy pénteken ismét jóízűen lefasisztázta politikai ellenfeleit.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!