A kormány kitart a pénzügyi függetlenség mellett

Forrás: hírTV

A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni az uniós intézményekkel a jövő évi hiánycélról – mondta el a hírTV-nek Matolcsy György. A miniszter szerint a kabinet továbbra is kitart a pénzügyi függetlenség mellett.

Októberben, várhatóan az önkormányzati választás után ülhet újra tárgyalóasztalhoz a magyar kormány a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió képviselőivel. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Hír Televízió kérdésére azt mondta: a kabinet továbbra is kitart a pénzügyi függetlenség és a gazdasági önrendelkezés visszaszerzése mellett.

El fogjuk mondani a partnereinknek, hogy nem tudunk rosszabb feltételekkel megállapodást kötni, mint tették a lengyelek vagy a románok. A magyar nemzeti érdekek alapján fogunk tárgyalni. Ha az unióban átlagosan 7 százalék körüli az államháztartási deficit szintje, és mondjuk Szlovákia azt mondja, hogy csak három év múlva tudja 3 százalék alá csökkenteni a hiányt, akkor nem fogunk megszakadni, hogy 2,8 százalékos hiány legyen jövőre csak azért, hogy ez néhány nagyon távoli hivatalban lévő pénzügyi szakembernek elnyerje a tetszését – jelentette ki a hírTV-nek Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!