A megszorítások ellenére sincs takarékossági terv

Forrás: hirtv.hu

Lapértesülés szerint a kormányzati megszorítások és a gazdasági válság ellenére sem készülnek takarékossági tervek a kisebbségi szocialista kormány minisztériumainál.

Az egyik kormányközeli lap közli: a tárcák többsége válaszra sem méltatta spórolásra vonatkozó kérdésüket, pedig jövőre ők is kevesebbet költhetnek az ideinél.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium csak annyit közölt, hogy 286 millió forinttal csökken keretük 2009-ben, ami a kiadások 6,8 százalékos lefaragását jelenti - írja a Népszabadság. A Hiller István vezette oktatási tárca idén még kiosztotta a béreken megtakarított 80 millió forintot dolgozóinak, jövőre ennek háromszorosát kell lefaragniuk a kiadásokból.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium állítása szerint az ő takarékossági programjuk már évek óta működik. A közfeladatok számbavételével tavaly megbízott KPMG, IFUA, Telkes Tanácsadó konzorcium közben elkészült a szigorúan állami feladatok kataszterével. Kutatásaik és javaslataik részleteiről azonban az igazságügyi tárca nem adott felvilágosítást, pedig a kutatók szerint azokkal akár 500 milliárd forintot is megspórolhatna az állam.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!