A miniszterelnök hazudott a nyugdíjasoknak

<i>Forrás: MTI</i>

A Fidesz szerint jövőre tovább csökken a nyugdíjak reálértéke, a miniszterelnök hazudott a nyugdíjasoknak. Iván László (Fidesz) kifogásolta, hogy a kormány elvette a korhatár alatti nyugdíjasok 13. havi juttatását, csak nyolcvan ezer forintig fizetik a 13. havi nyugdíjat az öregségi nyugdíjasoknak. Ráadásul elveszik a törvény szerint járó nyugdíjkorrekciót is, ez utóbbi havi 15 ezer forintos veszteséget jelent a több százezer érintettnek. Jövőre várhatóan 100-150 milliárddal jut majd kevesebb a nyugdíjak kifizetésére - prognosztizálta az ellenzéki politikus. Bírálta a kormányt azért is, mert 4,6 százalékra tervezett infláció mellett jövő évre 3,1 százalékos nyugdíjemelést tervez.

A miniszterelnök az Idősügyi Tanács ülésén csütörtökön azt mondta: a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatos tervezett változások a többség számára nem lesznek érzékelhetőek. A nyugdíjrendszer többi elemét  megőrizzük - szögezte le a miniszterelnök.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!