A nagycsaládosok támogatják a közszolgákat

Forrás: MTI

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) támogatását és szolidaritását fejezi ki a közszféra szombati demonstrációján résztvevőkkel – közölte Szabó Endre, a szervezet elnöke az MTI-vel.
   
A közszolgálati dolgozók jövedelmének megrövidítésével számos család kerül majd nehezebb helyzetbe, kiszámíthatatlanná válik jövőjük - írta közleményében az elnök.
   
A NOE szerint a munka világa tiltakozásuk kifejezésére szólítja fel mindazokat, akik „nem értenek egyet a pénzügyi és az ügyetlen politizálás keltette gazdasági válság terheinek méltánytalan elosztásával, az aránytalan közteherviseléssel, a társadalom összetartó szövetének rombolásával, a jövő mindenoldalú felélésével”.
   
Szabó Endre szerint az egyik legkirívóbb példa az oktatásban bekövetkezett rombolás. A pedagógusok helyzete már-már a jövőt veszélyezteti – tette hozzá.
   
A Parlament épülete elé hirdetett szombati demonstráción a közszolgálati dolgozókat képviselő szakszervezetek mindegyike részt vesz. A tüntetők az ellen tiltakoznak, hogy a 2009-es költségvetésben a pénzügyi válság miatt megvonják a közszolgálati dolgozóktól a 13. havi illetményt és bérüket befagyasztják. A szakszervezetek azt követelik, hogy legalább négy százalékkal növeljék a közalkalmazottak és köztisztviselők bértáblájának tételeit.
   
Az érdekképviseletek a kormánnyal 2007. február 19-én aláírt megállapodásra hivatkoznak, amely a reálkeresetek értékének megőrzéséről szól. Ha a kormány követeléseiknek nem tesz eleget, január 12-én sztrájkba kezdenek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!