A reménytelenség ötven napja a Bajnai-kormányé

Forrás: MTI

„A reménytelenség ötven napja” – így értékelte a Bajnai-kormány eddigi tevékenységét Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője reagálva Bajnai Gordon – a kormányzati intézkedéseket sikersztoriként beállító – szavaira.

Mint mondta: „a Bajnai Gordon vezette szocialista kormány eddigi hivatalban töltött időszaka a reménytelenség ötven napját jelentette Magyarország, a magyar emberek számára”. Hangsúlyozta: a Fidesz szerint az elmúlt ötven nap alatt az MSZP-csomag veszélybe sodort újabb 200 ezer munkahelyet, értelmetlen megszorításokat vezetett be, és adóemeléseivel megfojtotta a gazdaságot.

A fideszes politikus a megszorítások közé sorolta a 13. havi nyugdíj elvételét, a gyes lerövidítését, a családi pótlék befagyasztását, valamint a szocpol és a gázártámogatás megszüntetését. Szerinte ezek a megszorítások azért értelmetlenek, mert a kormány mindegyiknek a bevezetését a költségvetési egyensúllyal indokolta, miközben kiderült, hogy a költségvetési hiány 2,9 százalékról legalább 3,9 százalékra emelkedik.

Szijjártó Péter szerint a kormány adóemelései megfojtották a gazdaságot, hiszen olyan adókat emeltek – az áfát és a jövedéki adót – amelyek a fogyasztást fogják vissza, a fogyasztás visszafogása pedig egy hanyatló gazdaságban mindig a recessziót erősíti.

A Fidesz szóvivője kijelentette ez még csak a kezdet, „a feketeleves még hátravan”, a kormány ugyanis arra készül, hogy bevezesse az ingatlanadót, vagyis miután elvette a családoknak járó kedvezményeket és áremelési hullámot indított el, megadóztatja az utolsóként megmaradt vagyontárgyat, a lakásokat és a házakat, mégpedig mindenki esetében. „Ne engedjenek a félrevezető propagandának: tegnap százmillió, ma 30, holnap 3, aztán 0,3” – jegyezte meg a Fidesz szóvivője a vagyonadó értékhatárára utalva.

Szijjártó Péter szerint mindez megerősíti azt, hogy június 7-én, az európai parlamenti választáson az embereknek le kell zárniuk a Gyurcsány-Bajnai korszakot, mert ez az egyetlen kiút a válságból az ország számára.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!