A szocialistáknak már csak a kommunikáció maradt

Forrás: inforadio.hu

Néhány vidéki bástyájuk megőrzése, illetve a Fidesz váltópártja szerepének megszerzése lehet a szocialisták célkitűzése a közelgő önkormányzati választáson – mondta az InforRádió Aréna című műsorában Giró-Szász András. A Századvég Alapítvány igazgatója szerint az MSZP-nek ehhez a kommunikáción kívül nem sok eszköze maradt, mert a választók pontosan látják az előző és a mostani kormány tevékenysége közötti lényeges különbséget.

A politológus azt mondta: míg a Jobbik az elszámoltatás elszámoltatójaként szerepel, az LPM pedig részben zöld, illetve egy nehezen értelmezhető urbánus életvitelt tűz a zászlajára, a szocialisták csupán egyetlen témára tudtak ráakaszkodni, nevezetesen arra az antidemokratikus, alkotmányellenes attitűdre, amit a kormányoldalra kívánnak aggatni. Ebben egyébként 1998 és 2002 között már nagy gyakorlatot szereztek, és ez eredményesen is működött, mert rengeteg ellenérzést tudtak kelteni az akkori kormánnyal szemben. Hozzátette azonban, hogy ma más időket élünk, és ez a taktika most azért nem lehet sikeres, mert az elmúlt nyolc évben, de főként az utóbbi három esztendőben a kormányzati tehetetlenség jelensége beleivódott a magyar társadalomba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!