A törvénytelenség sem rettentette el az MSZP-s politikust?

Forás: MTI

Tóth Károly volt szocialista országgyűlési képviselőt az UD Zrt.-üggyel összefüggésben azért gyanúsítják személyes adattal visszaéléssel, mert az előző parlamenti ciklusban fideszes politikusok érintettségét bemutatni hivatott bizonyítékok megismerhetőségében működött közre, hogy lejárassa őket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Az ügyészség közleménye szerint Tóth Károly az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnökeként 2008. szeptember 25-én – miután a testület soron kívüli összehívását aznapra nem tudta elérni – arra hívta fel, illetve bírta rá Szilvásy György polgári titkosszolgálatokat irányító minisztert, hogy a bizottság tagjainak bocsássa rendelkezésére a Nemzetbiztonsági Hivatal UD Zrt.-vel kapcsolatos, titkos információgyűjtésen alapuló feljelentéséhez mellékelt telefonbeszélgetésének adatait. Ezeket a „feljelentés szempontjából indifferens” telefonbeszélgetéseket az UD Zrt. ügyvezetője folytatta Demeter Ervin és Kövér László fideszes honatyákkal – olvasható a Keresztes Imre főügyész által jegyzett közleményben. Mindezt a szocialista politikus – a gyanú szerint – azért tette, hogy „a Fidesz vezető politikusainak érintettségét” bemutató bizonyítékok megismerhetők legyenek.

„A titkos információgyűjtésből származó bűnügyi személyes adatok jogtalan kezelése az ellenzéki politikusok nyilvánosság előtti lejáratását célozta, amely az érintettek személyes adatainak védelméhez fűződő érdekeit – közmegítélésüket tekintve – jelentős mértékben sértette, magatartásával ezt célozta” – tartalmazza a főügyész közleménye, amely kitért arra is, hogy Tóth tudta, illetve tudnia kellett, hogy a bűnügyi személyes adatnak minősülő hangfelvételek ilyen kezelésére nincs törvényes joglap, illetve törvényes cél.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!