Adómentesek maradnak a nyugdíjak

Forrás: MTI

A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat személyi jövedelemadóval sújtsák.

A képviselők 311 igen szavazattal, 14 tartózkodás mellett fogadták el a nyugdíjbiztosítási tárgyú jogszabályok változásait.

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter indoklásában arra emlékeztetett, egy tizenöt évvel ezelőtti törvény 2013-tól bruttó összegű nyugdíjakat állapított volna meg a bruttó keresetekből, és ehhez más léptékű, lineáris mértékskálát rendelt volna.

A tárcavezető szerint mindez felvetné a nyugdíjak megadóztatását, ám a bruttó nyugdíjak megállapításához szükséges szabályokat nem hozták meg, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítása után pedig indokolatlan az említett rendelkezések fenntartása.

A most elfogadott törvény ezért 2013. január 1-je után is fenntartja a hatályos nyugdíjszámítási szabályokat, azaz a nyugdíjak továbbra is személyijövedelemadó-mentesek maradnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!