Áfacsökkentés miatt lehet olcsóbb a gáz

Forrás: MNO

Csökkenhet a gáz áfája, ha elfogadja a kormány a szolgáltatócégek javaslatát. Információink szerint ez a lehetőség is felmerült a gázipari szereplők és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium egyeztetése során. A gázszolgáltatók a költségcsökkentés érdekében kihasználatlan ügyfélszolgálati irodákat zárnának be, és egyszerűsítenék a védett fogyasztóvá válás menetét is.

Felmerült az áfa csökkentésének lehetősége a gáz végfelhasználói árában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a gázipari szereplők által folytatott tárgyalásokon – értesült a Magyar Nemzet. Ennek keretében a tárca jogszabály-módosítást készít elő, melyben a gázpiac szereplőinek javaslatai mellett vélhetően helyet kap majd a lakosságot érintő új árképzési rendszer is, amelynek célja az, hogy kevesebbet fizessünk a szolgáltatásért. A lap úgy tudja, a gázszolgáltató és -elosztó cégek összesen 36 pontból álló javaslatcsomagot adtak át a fejlesztési minisztériumnak.

A legtöbb társaság a szabálytalan vételezés büntetését szigorítaná, mivel jelenleg a szolgáltatóknak nincs megfelelő eszközük arra, hogy fellépjenek az illegális gáz- és áramfogyasztók ellen. Jelenleg ugyanis bizonyítható esetben az energiatolvajokra kötbért szabhatnak ki, illetve kifizettethetik velük a fizetés nélkül elhasznált energiahordozó árát. A javaslat szerint az energialopás szankcióit a büntető törvénykönyvnek kell rendeznie. Az indoklás szerint ez hosszabb távon mérsékelheti a szükséges áremeléseket.

Bővebben a mai Magyar Nemzetben

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!