Aggasztó a sertéstartók helyzete

Forrás: MTI

Válságban van a magyar sertéstenyésztés: a magas takarmányárak mellett a felvásárlási árak olyan alacsonyak, hogy esetenként az önköltséget sem fedezik – állapították meg a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők  Országos Szövetsége (MOSZ) Sertéstenyésztők Országos választmányának tagjai keddi ülésükön.

Soltész Gyula, a Tolna megyei TESZÖV elnöke, a Naki Mezőgazdasági Zrt. elnöke elmondta: az élősertés felvásárlási ára 395-400 forint kilogrammonként, egy kiló élősertés előállítási költsége ugyanakkor 407 forint körül van. Úgy vélte: ahhoz, hogy a megemelkedett takarmányárakat is fedezze a felvásárlási ár, annak belátható időn belül el kellene érnie a kilogrammonkénti 500 forintot.

A választmányi ülésen elhangzott, hogy az ország minden részében hasonló gondokkal küzdenek a sertéstartók, ezért többen szorgalmazták az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését, a feketegazdaság visszaszorítását, az őstermelők helyzetének felülvizsgálatát.

Tóth István, a MOSZ titkára közölte: a kormány elé viszi az ügyet, mert tudomása szerint a szaktárcának nincsenek mozgósítható önálló forrásai az ágazat megsegítésére.

A MOSZ adatai szerint a sertésállomány 3 millió alá csökkent, ilyen kevés sertés utoljára a II. világháború alatt volt Magyarországon. A nagy hőségben az állatok száma tovább esik, eddig mintegy 50 ezer sertés pusztult el. Mindeközben a kukorica ára rövid idő alatt 30 százalékkal nőtt, a fehérjetakarmányoké pedig ennél is nagyobb mértékben. A hízlalási költségek 60-70 százalékát pedig a takarmányköltségek teszik ki. A MOSZ szerint ha az ágazat nem kap gyors segítséget, a sertésszám Magyarországon akár 2 millió alá is csökkenhet.

A választmány a kritikus helyzetre való tekintettel elengedhetetlennek tartja a nemzeti támogatások teljes összegű gyors kifizetését, egy kamattámogatott hitelkonstrukció meghirdetését a sertéstartók számára, valamint egy állami takarmányalap létrehozását. Javasolják azt is, hogy a tenyésztőket mentesítsék a korábban vállalt állattartási kötelezettség alól.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!