Ahmed H. ügye felfedi a bevándorlást támogató hálózat működését

Ahmed H. nem csupán egy erőszakos bevándorló, ügye ugyanis rámutat arra, hogy a külföldről, jellemzően Soros György által finanszírozott aktivista csoportok nem csak behozzák a bevándorlókat, majd támogatják őket, amikor bűncselekményt követnek el, de még abban is segítenek, hogy pénzt keressenek az adófizetők kárára - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

kdnp.hu – MTI

Az adásban felidézték, hogy az ötéves szabadságvesztésre ítélt Ahmed H. 8 millió forint kártérítést követel jó hírnevének megsértése miatt. Dömötör Csaba a tárcája ellen indított perről szólva teljesen abszurdnak nevezte, hogy egy bűnöző 8 milliót akar keresni, mert megsértették a jó hírnevét. Azt ugyanis nem a kormány, hanem saját maga sértette meg, amikor rátámadt a rendőrökre - mondta az államtitkár.
    
Kiemelte, a magyar hatóságok álláspontja szerint Ahmed H. nem maradhat Magyarországon, mivel veszélyt jelent a magyarok biztonságára. Ezért született az a döntés, hogy kitoloncolják az országból - fejtette ki Dömötör Csaba, hozzátéve: ehhez azonban az kell, hogy valamelyik ország befogadja. „Mivel Cipruson van háza, autója és a hírek szerint még hajója is, ezért az a legkézenfekvőbb, ha a kitoloncolás Ciprusra történik" - jelentette ki.
    
A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára aláhúzta, egy terrorista nem járkálhat szabadon Magyarországon, ezért Ahmed H. idegenrendészeti őrizetben marad kitoloncolásáig. Kitért arra is, Ahmed H.-nál a bűncselekmény elkövetésekor nyolc útlevelet találtak, ami életszerűtlen egy életét féltő valódi menekülttől. Dömötör Csaba szerint az sem véletlen, hogy a kormány bevándorláspolitikáját támadó szervezetek közül annyian kiálltak mellette.
    
A kabinet képviselője szólt arról is, az Európai Parlamentben (EP) a héten született döntés az úgynevezett demokráciavédő civil szervezetek támogatásának drasztikus emeléséről. Az eddigi tapasztalatok alapján biztosan állítható, hogy az összeg túlnyomó része a bevándorlást támogató szervezetekhez kerül majd, pontosan úgy, ahogy azt Soros György pár éve meghirdetett tervében jósolta - fejtette ki, megjegyezve, összesen mintegy 570 milliárd forintnak megfelelő összegről van szó.
    
Hangsúlyozta, a magyar kormány ellenzi, hogy míg Brüsszel a határvédelemre nem ad pénzt, addig az ilyen aktivista csoportok támogatását megemelné. Az európai polgárok pénzét nem a bevándorlás támogatására kellene költeni, annak ugyanis nincs társadalmi támogatottsága - mondta.
    
Dömötör Csaba szerint az EP ezen döntése is jól példázza, miért van szükség irányváltásra a brüsszeli vezetésben, továbbá miért lesz a májusi a legfontosabb európai parlamenti választás.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!