Akik a bankoknál is nagyobbat kaszálnak

Forrás: fn.hu

Magyarországon a 10 legjövedelmezőbb üzlet bármelyike a befektetett tőkéhez arányítva magasabb eredményt hoz, mint a banki tevékenység – derül ki a FigyelőNet és az Opten Kft. közös toplistájából.

A vállalkozások adózás előtti eredménye és a sajáttőkének a hányadosa alapján készült 10-es toplista mindegyik helyén meghaladja a jövedelmezőség a 23 legnagyobb pénzintézet mutatóiból számított értéket, ami 17,5 százalék. Azonban a pénzügyi szektor teljes súlyánál fogva az ágazat sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a gazdaságot, mint ez az egyszerű arány mutatja – mondta az FigyelőNetnek Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója. Hiszen csak a 23 bank által felmutatott összesen több, mint 444,9 milliárd Ft nyereség igen komoly volument képvisel – tette hozzá.

A toplistát összehasonlítva a két évvel korábbival, jelentős átrendeződést tapasztalhatunk. Az első helyen debütált a szerencsejáték és fogadás, ami nem meglepő annak fényében, hogy a szerencsejáték-üzletnek tipikusan jót szokott tenni a recesszió. Kiesett a top 10-ből a gyógyszer-kiskereskedelem, ami vélhetően a patikaliberalizációval van összefüggésben

Ennél is „szerényebb”az energiaszektorhoz kötődő vállalatok profitabilitási rátája, ami körülbelül 8 százalékos.

A jövedelmezőségi lista egyik meglepetése a hulladékkezelési tevékenység ezüstérmes szereplése, de furcsa az építményüzemeltetés, zöldterület-kezelés kiemelkedő nyereségessége is. Csorbai Hajnalka az utóbbi tevékenységgel kapcsolatban elmondta: ezen vállalkozói körben sok esetben állami megrendeléseket nyernek el, és azokat külső cégeknek továbbadják.

A teljes cikk itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!