Alkotmányellenes volt a tiltás 2006-ban

Forrás: MTI

Alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság (Ab) a Fővárosi Közgyűlés egy 2006. októberi rendeletét, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a Magosz Kossuth térre hirdetett nagygyűlését – közölte a Fidesszel szövetséges gazdaszervezet szövetségi igazgatója a főpolgármesteri hivatal előtt tartott sajtótájékoztatóján. Budai Gyula a részletekről szólva kifejtette: 2006. október 26-ára a Magosz mintegy ötezer ember és hatszáz mezőgazdasági jármű részvételével nagygyűlést hirdetett a budapesti Kossuth térre, mert az agrártárca „a magyar gazdáknak tett ígéreteit nem tartotta be”. A Fővárosi Közgyűlés azonban – folytatta – a demonstráció előtt hozott egy rendeletet, amellyel gyakorlatilag megtiltotta a nagygyűlést. E rendelet ugyanis arról szólt, hogy a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényeken színpad, hangosítás és parkolás céljából elhelyezett járművekre közterület-foglalási engedélyt kell kérni. Az Alkotmánybíróság azonban – négy év után – most pénteken kimondta: alkotmányellenes a közgyűlési rendelet – mondta Budai Gyula.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!