Állami kézbe kerül az alapoktatás és a kórházi ellátás

Forrás: MTI

Míg az óvodai ellátás önkormányzati feladat marad, addig az alapfokú oktatást az állam fogja megszervezni, ellátni a jövőben. Az egészségügyi ellátást továbbra is a helyhatóságok szerveznék – jelentette be a kormány döntését a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára a kormányszóvivői sajtótájékoztatón az új önkormányzati törvény alapelveit ismertetve. Tállai András hangsúlyozta, minden helyi közösséget megillet majd az önkormányzás joga. Változás várható a megyei önkormányzatok összetételében.

Az egészségügyet érintően az alapellátást továbbra is az önkormányzatok szerveznék, a járóbeteg-ellátást pedig abban az esetben, ha az nem kapcsolódik kórházhoz. Helyi önkormányzati feladat marad a tervek szerint a településfejlesztés és -üzemeltetés, a területrendezés, valamint a sport és a kultúra területe – így például a kulturális örökség helyi védelme, a közgyűjtemények védelme, a színházak fenntartása – is. A szociális ellátásban a gyermekeket érintően az állam, az idősekkel, elesettekkel kapcsolatban pedig az önkormányzat végezné el a feladatokat – mondta a belügyi államtitkár, hozzátéve, hogy a helyi adóügyek az önkormányzatoknál maradnak. Utóbbiakról szólva leszögezte, nagyobb szabadságuk lesz az önkormányzatoknak, nagyobb kivetési jogot fognak kapni, az alapelőírás viszont továbbra is az lesz, hogy az önkormányzatok nem vethetnek ki olyan adót, amelyet az állam egyszer már kivetett.

A kormány úgy döntött, támogatja, hogy a jövőben feladatfinanszírozási rendszer jöjjön létre az önkormányzatok területén, vagyis a helyhatóságoknak az állam által, illetve törvényben, jogszabályban biztosított, valamint az önként vállalt feladatokra forrással kell rendelkezniük. Így nem vállalhatnának olyan feladatokat, amelyekkel kapcsolatosan nem tudják, miből finanszírozzák – közölte, hozzátéve, hogy emiatt egy erősebb kontrollra lesz szükség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!