Állami vagy önkormányzati cég végezhet csak hulladékgazdálkodási közszolgáltatást jövőre

Forrás: MTI

A lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését (hulladékgazdálkodási közszolgáltatást) 2013. január 1-től csak többségi állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő cég végezhet – egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszter által még december végén a parlament elé terjesztett hulladék törvényjavaslat.

A javaslat ellen – mint az MTI bécsi tudósítója hétfőn jelentette – tiltakoznak az üzletben érintett osztrák cégek. A megnevezett három cég – az AVE, a Saubermacher és az ASA - 20 százalékos részesedéssel bír a magyar piacon és államosításnak tartják a javaslatban foglaltakat.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás 2013-tól az állam feladata lesz. Ilyen cég akkortól csak hulladékgazdálkodási közszolgáltatással foglalkozhat.

A törvényjavaslat szerint közszolgáltató csak olyan jelentős befolyással bíró gazdálkodó szervezet lehet, amelyben az állam – illetve a települési önkormányzat – a tulajdonosok szavazatának többségével tulajdoni hányada alapján egyedül rendelkezik. Feltétel még az is, hogy a társaság tulajdonosaként jogosult arra, hogy a vezető tisztségviselők vagy a felügyelő bizottság tagjai többségét megválassza vagy visszahívja.

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatás a lakossági hulladék átvételét, elszállítását és kezelését jelenti. A törvény a kezelést úgy definiálja, hogy az a hasznosítást, az ártalmatlanítás előkészítését, és magát az ártalmatlanítást fedi. Ez pedig felöleli a teljes hulladékgazdálkodási vertikumot.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!