Állítsák le a mentésirányítási központok bezárását!

Forrás: MTI

A magyarországi mentésirányítás átszervezését nem megfelelően hajtották végre, nagyon sok irányítóközpontot bezártak be. Ezt azonban csak akkor lehet megtenni, ha olyan technikai berendezéseket szereznek be, amelyekkel a mentésirányítás jól tervezhető – közölte Horváth Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselője, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának tagja az Országos Mentőszolgálat központja előtt. Horváth szerint ezek a rendszerek világszerte jól működnek, de Magyarországon nincs ilyen rendszer, és ezért „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a hibás”.

A politikus arra is felszólította a kormányt, hogy mielőbb biztosítsa a mentőszolgálatnak azokat a forrásokat, amelyekkel az eszközök megvásárlásához szükséges közbeszerzéseket lefolytathatja és felszerelheti a berendezéseket.

Horváth szerint már évekkel ezelőtt kiválasztották azt a rendszert, amelyet be szeretnének szerezni, az erre kiírt pályázatot azonban rendszeresen módosították, majd visszavonták, és egyelőre nem lehet tudni a sorsáról. Az ellenzéki politikus azt mondta, ilyen döntéseket, ekkora beszerzést a kormány nélkül egyetlen kormányzati szerv sem tehet meg, ezért a felelősséget a kabineten belül kell keresni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!