Álszent és érthetetlen az, amit Magyarországgal tettek

Forrás: MNO

A Wall Street Journal szerint hazánk megbüntetése jól példázza azt, hogy az Európai Unió tagállamai nem részesülnek egyenlő bánásmódban, és nem mindenkire vonatkoznak ugyanazok a szabályok. A lap hangsúlyozza: álszent dolog volt Brüsszel részéről a kohéziós alapok felfüggesztésére tett javaslat, mivel a szigorú hiányplafont az Európai Unió tagállamai közül csak nagyon kevesen képesek abszolválni.

Magyarország 2012-es esetét kell előhúznia a tarsolyából annak, akit az Európai Unió tagállamainak egyenlőségéről kérdeznek – legalábbis a mai Wall Street Journal Mindenki Magyarországgal foglalkozik című véleménycikke szerint.

Az, hogy egy ekkora amerikai üzleti napilap hazánk és az Orbán-kormány mellé állt, nem jelent mást, mint hogy az eddig Magyarországot többnyire negatív példaként felhozó nemzetközi sajtó véleménye kezd átformálódni.

Brüsszel egy olyan kormánnyal szemben lép fel, amely egyébként is védekezésre kényszerül, és egy olyan ország ellen, amely kicsi és nem tagja az euróövezetnek. (Frankfurter Allgemeine Zeitung)

Mint ismert, az Európai Bizottságot már számos bírálat érte a február 22-i döntése miatt. Ekkor tett ugyanis – példátlan – javaslatot csaknem félmilliárd euró hazánknak járó kohéziós támogatás felfüggesztésére.

A New York-i székhelyű lap álszentnek nevezi, hogy az Európai Bizottság ostora Magyarországon csattan a GDP arányában háromszázalékos deficitkorlát jövőbeli vélelmezett megsértése miatt. Ez a „magatartás” már csak azért is érthetetlen, mert az általuk számon kért hiányplafont nagyon kevés tagállam tudja hozni az unióban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!