Általános válságba került a magyarság identitása

Forrás: MTI

Tőkés László szerint általános válságba került a magyarság identitása, amelyből csak az önazonosság felvállalásával, a kallódó és elvegyült magyarok összegyűjtésével és egyesítésével lehet kilábalni. Az Európai Parlament alelnöke a Nyíregyházi Főiskolán megtartott előadása után újságíróknak azt mondta: magyarnak lenni hosszú ideig hálátlan dolog volt, mivel a nemzet Trianon óta mindenütt nemkívánatossá vált, az erdélyi magyarokat pedig hontalannak csúfolták Románia-szerte. Hozzátette: emiatt válságba került az identitástudat, sokan letagadták magyarságukat, beindult az asszimiláció. A kettős állampolgársággal kapcsolatban a politikus kiemelte, hogy eddig mintegy ötvenezren igényelték a magyar állampolgárságot, a huszonnyolc Demokrácia Központban éjjel-nappal dolgoznak, s intézik az ügyeket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!