AM helyettes-államtitkár: Az ország területének több mint 21 százalékát borítja erdő

Az ország területének több mint 21 százalékát borítja erdő - mondta Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

A helyettes államtitkár elmondta, ez az arány a jogilag is meghatározott erdőre vonatkozik, a fás területekkel együtt valószínűleg jóval nagyobbat boríthat növényzet. Az a cél, hogy az ország területének legalább 27 százalékán erdő legyen - hangsúlyozta.
    
Szentpéteri Sándor elmondta, tavasszal indul egy újabb - több mint 500 millió forintos - fásítási program iskolák, önkormányzatok, közösségek számára.
    
Emlékeztetett, az AM tavaly elindított egy fásítási programot, aminek köszönhetően ma kedvezőbb feltételekkel lehet fát ültetni. A programra jelentkezők eddig 11 ezer hektárnyi területre igényeltek támogatást.
    
A szakemberek dolga, hogy olyan fafajt válasszanak, amely jól érzi magát az adott területen. Ugyanakkor - a klímaváltozás miatt azt is figyelembe kell venni, hogy 30-40 év múlva mire lehet számítani az országban - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!