Amerikai beavatkozás a magyar belpolitikába?

Forrás: MNO

Az MNO úgy értesült, hogy Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost is berendelte hivatalába a budapesti amerikai nagykövet, hogy tájékozódjon a korrupciógyanús ügyekkel, de legfőképpen Gyurcsány Ferencnek a sukorói kaszinóberuházásban játszott szerepével kapcsolatban.

A kormánybiztos a lap megkeresésére elmondta: tavaly áprilisban hívták be a nagykövetségre „informális beszélgetésre” . Úgy véli, a találkozó célja egyértelműen az információgyűjtés volt, „egyszerűen meg szerették volna tudni, milyen muníció van a kezünkben. Hozzátette: más ügyekről is szót váltottak, „de az egész Gyurcsányra volt kihegyezve”. A mintegy két órán át tartó, Budai Gyula véleménye szerint számonkérő jellegű beszélgetés során a nagykövet első titkára elsősorban eljárásjogi aggályokat fogalmazott meg. Azt is megkérdezte, miért folyik politikai üldözés Gyurcsány Ferenc ellen.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a beszélgetést megelőzően sor került egy munkamegbeszélésre is, ahol tíz nagykövet is jelen volt. Eleni Tsakopoulos Kounalakis már ott is nekiszegezett néhány kérdést a tervezett sukorói kaszinóépítés ügyében, pedig Gyurcsány Ferenc mentelmi jogának felfüggesztéséről ekkor még szó sem volt. Az amerikai mellett az izraeli nagykövet is aggályait fejezte ki az elszámoltatási kormánybiztosság munkájával és az eljárással kapcsolatban.

Budai Gyula mindkét informális találkozón is kiemelte: Magyarország jogállam, és az ügyben nem a kormánybiztosság, hanem a nyomozó hatóságok járnak el a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A kormánybiztos hozzátette: a sajtót eddig azért nem értesítették az „informális megbeszélésről”, mert nem gondolták volna, hogy ilyen jelentőségű ügy kerekedik majd belőle. „Ezután viszont másképp kommunikálunk.”

Az üggyel kapcsolatban a Hír TV-nek Budai Gyula elmondta: a mostani történések tükrében egyértelmű, hogy az amerikai nagykövet nyíltan beleavatkozik a magyarországi belpolitikába. A találkozón elhangzott kérdések mind a nyomozó hatóság, mind a jogállamiság alapjait kérdőjelezték meg. Úgy gondolja: sem ő, sem más soha nem tett fel olyan kérdéseket, hogy az Amerikai Egyesült Államokban milyen jellegű büntetőeljárások folynak politikusok ellen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!