Andrassew Iván sem tiltakozik a Kertész Ákos nyílt levelében foglaltak miatt

Forrás: mno.hu

Nagyon sok mindenben nem ért egyet Kertész Ákossal, de a Magyar Nemzetnek nyilatkozva nem határolódott el tőle magyargyűlölő mondatai miatt kollégája, Andrassew Iván. Hankiss Ágnes fideszes EP-képviselő szerint ellentmondásos, hogy épp egy zsidó származású ember minősít kollektív bűnösnek egy népet, az LMP-s Schiffer András szégyenletesnek és igaztalannak nevezte az Amerikai Népszavában megjelenteket.

Tamás Gáspár Miklós filozófushoz hasonlóan nem határolódik el Kertész Ákostól Andrassew Iván sem, aki szintén rendszeresen ír publicisztikákat a szélsőséges Amerikai Népszavába. Az uszító lap további ismertebb újságírói – például Vásárhelyi Mária vagy Para-Kovács Imre – egyelőre nem nyilatkoztak a botrányról. Amint arról a Magyar Nemzet korábban beszámolt, a Kossuth-díjas Kertész Ákos azt írta: „A magyar genetikusan alattvaló. (…) A magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni” – részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!