Áprilisban 471 millió euróval nőttek a devizatartalékok

Forrás: MTI

Idén először áprilisban nőttek az ország devizatartalékai, a 471 millió eurónyi növekmény azonban csak mérsékelte az első három hónapban bekövetkezett csökkenést.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján hétfőtől olvasható legfrissebb előzetes adatok szerint a nemzetközi tartalékok 35,168 milliárd eurót tettek ki a múlt hónap végén, 2,607 milliárd euróval kevesebbet, mint a múlt év végén.

Az első negyedévben 614 millió euró törlesztési kötelezettsége volt a költségvetésnek a 2008-ban felvett IMF-hitelből, de devizakötvény majd csak a harmadik negyedévben jár le ebben az évben először. A második és a harmadik negyedévben is egyformán 906 millió euró IMF-hitel törlesztése lesz esedékes.

A devizatartalékok tavaly szeptemberben tetőztek 38,764 milliárd eurós szinten, azóta 3,6 milliárddal apadtak. Április végén a tartalékok szintje 958 milliárd euróval maradt el az egy évvel korábbitól.

Dollárban számolva a nemzetközi tartalékok április végén 175 millióval, 46,456 milliárdra nőttek. Egy évvel korábban 53,671 milliárd dolláron az év végén 48,832 milliárdon álltak a tartalékok az MNB adatai szerint.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!