Arányaiban Magyarországra érkezik a legtöbb migráns

Forrás: MTI

Terület- és lakosságarányosan Magyarországra érkezik a legtöbb bevándorló, ezért kényszerül a kormány intézkedésekre a migránsáradat megfékezésére. Erről a nagyobbik kormánypárt országgyűlési frakciójának szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában beszélt. Tuzson Bence elmondta: a tavalyi 42 ezerrel szemben az idén már július közepéig 86 ezer illegális bevándorló érkezett Magyarországra.

A migráció megállítását szolgálja a többi között a déli határra tervezett műszaki zár is, amely a tervek szerint november végére készülhet el. Ugyancsak ez a célja a menekültügyi eljárás tervezett felgyorsításának, illetve annak, hogy az eddigi szabálysértés minősítéssel szemben bűncselekmény lehet majd a tiltott határátlépés.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!